Minden hangot követni tudok. A súgólyukból minden szó eljut hozzám. Csak a szavak értelmét nem találom semmiben.
Valami furcsa színjáték lehet, mert az egyes szavak közt nincs összefüggés. Mintha valami szótár féleséget mormolnának nekem onnan lentről, ötletszerűen. Utánuk mondom, amit hallok. Még így sem látom a lényeget. Zavaros a fejem és félek. Riaszt az összevisszaság. Forogni kezd a terem, nem tudom már, merre van előre. Egyhelyben állok, mereven a színpad közepén, és körülöttem minden örvénybe hull, de én kitartok. Körülöttem minden elemelkedik a földtől, de én kitartok. Egyre gyorsabb egymásutánban csapódnak hozzám a szavak, de én kitartok, felveszem a tempót, és mondok mindent utánuk.
... szél ... szekrény ... kalap ... üvegajtó ... tükör ... virág ...
Aztán a pörgés leáll, a súgólyuk elnémul, de én még mindig mondom pergőn a szavakat...
... szél ... szekrény ... kalap ... üvegajtó... tükör ... virág...
Sötétbe borul a terem. az áporodott levegő lassan rám telepszik. De a szavak még mindig ott lebegnek a színpad fölött.
... szél ... szekrény ... kalap ... üvegajtó ... tükör ... virág ...
Már nem hallom a saját hangomat. Lehet, hogy nem is én beszélek? Lehet, hogy a szavak mormogják önmagukat ?
... szél ... szekrény ... kalap ... üvegajtó ... tükör ... virág ...
Elnyeltek a szavak. Nem tudom merre van előre. Eltévedtem.
Az örvény mégiscsak legyőzött ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése