Kövek - Szunyinak

lélek.emlékezés.álmok.vágyak.sors.

hernyóként születünk mind.földön csúszunk.lábak nélkül.tehetetlenül.Kiszolgáltatottan.

eltaposnak.küzdünk.de eltaposnak.

egyedül.most és mindörökké.

bebábozódumk.keressük a magányt.a lélek álmodik.néma csendben.mozdulatlanul.

amíg a lelked fogoly, nem tud szárnyalni.

túllépsz a korlátaidon.kitárulsz.ablakot nyitsz a világra.emlékezel.álmodsz.vágyakozol.

végül szárnyaid nőnek, és a leked megtanul repülni.

már nem tudnak eltaposni.szabad vagy.

kövek.múltad jelened és jövőd darabjai.pillanatok.apránként szedegeted.őrizgeted.

arra vigyázz csak, hogy ne egyszerre akard megszerezni a tudást, bekebelezni a pillanatot. Lépésről lépésre szedegesd fel a porból.különben kitörik a talicska kereke.

körforgás.a lélek is körbejár.önmagába visszatérő kerek egész.a lét.a sors.minden.van lehetőség változtatni.kicsiben.lépésről lépésre.életről életre.a tudás, amit jól kőbezártál veled lesz mindig.az értéktelen dolgok elkopnak.porrá lesznek.elmúlás nincs.csak újjászületés.a hernyó sem hal meg.pillangó lesz belőle.a lélek is képes megújukni.életről életre.a tudás változik csupán.a lényeg nem.a lélek tartja életben a testet.nem pedig a test a lelket.ha lélek üres,sivár és fénytelen,a test meghal.nincs többé.a tükör messze mutat.látja a múltat,a jelent,a jövőt.semmi sincs rejtve előtte.az arcodra van írva minden.még te sem láthatod olyan tisztán,mint a tükör.

 

Nem nagyon értettem az egészet eddig. Mármint azt, amit csinálsz. Az volt a baj, hogy meg akartam fogni, és be akartam zárni. Ezáltal megfosztottam a tudást a szárnyaitól. Hernyová tettem. Magamat is. Csak vergődtem. Mindenáron materiális megoldást kerestem, és amikor belenéztem a tenyerembe üres volt. És ez kétségbe ejtett. Most beengedtem mindent, és hagytam, hogy megtörténjen. Nem akartam már irányítani az érzéseimet, sem a gondolataimat. Kiengedtem a pillangómat a bábból. Működött. Most, amikor kinyitottam a kezem, már nem a pillangómat tartottam marokra fogva. Egy kő volt benne, amit te adtál a kezembe. Azt éreztem, hogy a sorsomat tartom a tenyeremben, benne van minden, amit elmondtál abban az egy órában, de az, hogy mit kezdek vele, rajtam áll. A saját sorsom tőlem függ.

A darab alatt az én lelkem is emlékezett. Az összes érzés keresztülgázolt rajtam. Még azok az érzések is, amiket nem lehet szavakkal kifejezni. A testem hol fázott, hol melege volt, hol fájt, hol pedig azt éreztem, hogy símogatják a fejem, megcsókolják a homlokom. Egy biztos: lélek és test két teljesen külön úton létezett egy órán keresztül.

Néha kiabálni akartam, sírtam, nevettem, hol boldogan, hol cinikusan, mert ismerős volt minden. Minden mozdulat. Nem Te „táncoltál“, hanem a leked. A tested csak engedelmeskedett a lélek parancsának, egyébként mozdulatlan volt. Mint egy halott. Mint egy levetett báb a porban. Félelmetes volt. Gyönyörű. Megható. Mulatségos. Fájdalmas. Felemelő. Porbasújtó. Élettel teli és egyben halott. Megmutattad a határokat, elválasztottad a tested a lélektől, kiszabadítottad a pillangót a bábból. Nem tudtam a darab címét, mégis éreztem a kört. Jelen volt végig a körforgás, az, hogy nincs vég, csak új kezdetek. Minden egy, és önmgába visszatérő. Örök és mégis minden pillanatban változó. Aztán kinyitottad az ablakot, és végleg szabad lettél. A kör bezárult. Kezdődhet minden elölről.