Első jelenet

Egy színpad közepén állok. Körülöttem mindenfelé díszletek: ablak, mely a sötét színfalak mögé néz; ajtó, ami talán a semmibe vezet. 

Kinyissam? Talán ott állsz mögötte. De nem. Megvárom, amig Te magad nyitod ki, hogy beléphess a semmiből hozzám.         

Kopognak. Kinyissam? Lehet, hogy nem is Te állsz az ajtó mögött. Hátha a semmi akar beférkőzni, hogy elrontson mindent.

Nem. Várok még egy kicsit.

Megint kopogás. Az ajtóhoz lépek. Félve a kilincs után nyúlok, de visszarántom a kezem. Meg kéne néznem, vajon hogyan folytatódik a darab. Melyik jelenetnek kell következnie most. Abból megtudnám, hogy a kopogás kitől származik. De hol a szövegkönyv? A kezemben. Hát persze. Most az a jelent következik, hogy belenézek a szövegkönyvbe és ... és kinyitom az ajtót, amin Te belépsz ... aztán ... eltűntek a betűk ... te belépsz ... aztán üresebbnél üresebb lapok ...

Kinyitom az ajtót. Te belépsz. Újra a könyvbe pillantanék, de az is eltűnt ... se betűk ... se könyv ... se színpad ... se díszlet ... se ablak ... se ajtó ... legalább nincs, amin át visszalépj a semmibe ...